Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ICarly

2011.07.20

Az iCarly egy 2007-ben debütált amerikai filmsorozat. Első epizódja 2007. szeptember 9-én került adásba az Amerikai Egyesült Államokban a Nickelodeonon, a sorozat jelenleg is fut.[1]

 

 

 

Történe

A történet azzal kezdődőtt, hogy Carly és Sam parodizálták a tanárjukat és ezt Freddie felvette. Végül a videó felkerült az internetre. A kommentbe írták, hogy nagyon viccesek. Így jött az ötlet: csinálni kellene több videót. Készítettek egy oldalt, amelynek iCarly lett a neve. I mint internet és Carly mint Ő...

Carly átlagos nyolcadikos lány, bár jóval érettebb a kortársainál, mert szülei külföldi szolgálatot teljesítenek a hadseregben. Kénytelen furcsa, de szeretetre méltó 26 éves bátyjával, Spencerrel lakni. Suli után saját web show-ban mutatja meg, ki is ő valójában, és igyekszik megoldani a tini-lét ügyes-bajos dolgait.[2]

 

 

Szereplő

Bár sok tekintetben ő is olyan, mint a nyolcadik osztályos lányok általában, Carly mégis érettebb legtöbb barátjánál, ráadásul vonzó módon az. Kicsit gyorsabban kellett felnőnie, mint kortársainak, mert szülei külföldi szolgálatban vannak a hadseregben, és így kénytelen furcsa, de szeretetre méltó 26 éves bátyjával, Spencerrel lakni. A trükkös helyzeteket, amik a tinilányokat általában kalamajkába keverik, Carly egészen ügyesen kezeli. Épp ezért barátai között általában ő az ésszerűség hangja.[3]

Carly legjobb barátja, a 13 éves, örökösen bajba keveredő lány. Mindig az igazgatói szobában köt ki valami balul sikerült attrakciónak vagy pimasz megjegyzésnek köszönhetően. Carly imádja Samet, aki őrült, vicces, kiszámíthatatlan és remek barát. Carly mindig megpróbál segítenek Samnek, hogy az elkerülje az újabb problémákat.[4]

Carly őrült rajongó szomszédja. Amióta csak az eszét tudja, Carly után epekedik, pedig tudja, hogy a lány csak a barátja akar lenni. Freddie igazi kütyümániás. Imádja a technika minden formáját, és csak az ő fejlesztéseinek köszönhető, hogy a srácok hétről hétre közre tudják adni webshowjuk újabb részeit. Habár Carly-ért bármit megtenne, Sammel egészen más a kapcsolatuk. Vele mindig hadilábon áll, mintha csak a saját nővérével civakodna naphosszat.[5]

Carly habókos, excentrikus de végső soron felelősségtudó bátyja. Spencer egy törekvő művész, aki magára vállalta, hogy vigyáz a kishugára, amikor szüleiket a tengeren túlra szólította a katonai szolgálat. A házukból egyszerre műtermet és kiállítótermet varázsolt saját hóbortos szobrai számára. Habár Spencer kicsit tényleg fura, de mindig ott terem, ha Carly-nak szüksége van a segítségére

 

 

 

Magyar hangok

Szereplő Színész Magyar hang
Carly Shay Miranda Cosgrove Czető Zsanett
Samantha "Sam" Puckett Jennette McCurdy Laudon Andrea
Fredward "Freddie" Benson Nathan Kress Czető Ádám
Spencer Shay Jerry Trainor Tokaji Csaba
Gibby Gibson Noah Munck Bogdán Gergő (2. évadtól)

 

 

 

Évados Áttekintés

Évad Epizódok Eredeti sugárzás Magyar sugárzás
Évad premier Évad finálé Évad premier Évad finálé
  1 25 2007. szeptember 8. 2008. július 25. 2008. május 5. 2009. május 28.
  2 25 2008. szeptember 27. 2009. augusztus 8. 2009. december 6. 2011. április 22.
  3 20 2009. szeptember 12. 2010. június 26. 2010. December 22. 2011.
  4 26 2010. Július 30. 2011. 2011. május 21. 2012.
  5 13 2011. 2012. 2012. 2013.

 

 

 

1.évad:2007-2008

# Eredeti cím Magyar cím Író Magyar premier Eredeti premier
 
1. iPilot Bevezető Dan Schneider 2008. május 5. 2007. Szeptember 8.
2. iWant More Viewers Több nézőt akarunk Savage Steve Holland

Steven Molaro

2008. május 5. 2007. Szeptember 8.
3. iDream of Dance Táncról álmodtam Dan Schenider 2008. május 11. 2007. Szeptember 16.
4. iLike Jake Szeretlek Jake Dan Schneider 2008. május 16. 2007. Szeptember 22.
5. iWanna Stay with Spencer Spancer-rel szeretnék maradni Arthur Gradstein 2008. május 21. 2007. Szeptember 29.
6. iNevel Nevel Steve Holland 2008. május 26. 2007. Október 6.
7. iScream on Halloween Sikolyok Halloweenon Jake Farrow 2009. január 1. 2007. Október 20.
8. iSpy a Mean Teacher Kémkedek egy mogorva tanár után Steven Molaro 2008. Július 2. 2007. November 3.
9. iWill Date Freddie Randizni fogok Fraddie-vel Steve Holland 2008. Július 8. 2007. November 10.
10. iWant a World Record Világrekord megdöntése Dan Schneider 2008. Július 11. 2007. November 17.
11. iRue the Day Megbánom a napot Dan Schneider 2008. Július 16. 2007. December 1.
12. iPromise Not to Tell Igérem,hogy nem mondom el Dicky Murphy 2008. Július 19. 2008. Január 12.
13. iAm Your Biggest Fan A legnagyobb rajongód vagyok Jake Farrow 2008. Július 26. 2008. Január 19.
14. iHeart Art Szereten a művészetet Arthur Gradstein 2008. Július 30. 2008. február 21.
15. iHate Sam's Boyfriend Utálom Sam pasiját Dan Schneider 2009. Február 11. 2008. Február 9.
16. iHatch Chicks Nyilaz kis csaj Steven Molaro 2009. Február 28. 2008. Február 23.
17. i Don't Want to Fight Nem akarok harcolni Arthur Gradstein 2009. Február 16. 2008. Március 1.
18. iPromote Techfoots Reklámozom a Techlábat Arthur Gradstein 2009. Február 19. 2008. Március 15.
19. iGot Detention Büntetést kaptam Andrew Hill Newman 2009. Február 21. 2008. Március 22.
20. iStakeout Rendőrségi megfigyelés Andrew Hill Newman 2009. Április 11. 2008. Április 5.
21. iMight Switch Schools Lehet sulit váltok Dicky Murphy 2009. Április 16. 2008. Április 26.
22. iFence Vivás Dan Schneider 2009. Május 16. 2008. Május 10.
23. iCarly Saves TV Az iCarly megmenti a TV-t Jake Farrow 2009. Május 17. 2008. Június 13.
24. iWin a Date Nyerek egy randit Andrew Hill Newman 2009. Május 21. 2008. Július 25.
25. iHave a Lovesick Teacher Van egy fülig szerelmes tanárom Ethan Banville 2009. Május 28. 2008. Július 25.

 

 

 

 

2.évad:2008-2009

Sorszám Hivatalos epizódcím Hivatalos premier Hivatalos magyar cím Hivatalos magyar premier
1. iSaw him first 2008. szeptember 27. Én láttam meg először 2010. Június 12.
2. i Stage an invertention 2008. október 4. Beavatkozást szervezek 2010. Június 23.
3. iOwe you 2008. október 11. Tartozom 2010. Június 30.
4. iHurt Lewbert 2008. október 18. Szegény Lewbert 2010. Július 3.
5-7. iGo to Japan 2008. november 8. Indulás Japánba 2010. Július 8.
8. iPie 2008. november 15. Pite 2010. Július 16.
9. iChristmas 2009. december 24. iKarácsony 2010. December 25.
10. iKiss 2009. január 3. Csók 2010. Július 28.
11. iGive Away a Car 2009. január 17. Ajándék autó 2010. Július 30.
12. iRocked the Vote 2009. február 7. Szavazás 2010. Augusztus 5.
13. iMeet Fred 2009. február 16. Találkozni fogok Fred-del 2010. Augusztus 18.
14. iLook Alike 2009. március 7. Hasonmás 2009. December 6.
15. iWant My Website Bac 2009. március 21. A website az enyém 2011. Március 16.
16. iMake Sam Girlier 2009. április 11. Lányos Sam 2010. Augusztus 18.
17. iGo Nuclear 2009. április 22. Nukleáris leszek 2010. Augusztus 24.
18-19. iDate a Bad Boy 2009. május 9. Találkozó egy rosszfiúval 2011. február 14.
20. iReunite with Missy 2009. május 16. Újra együtt Missy-vel 2011. április 22.
21. iTake on Dingo 2009. június 13. Az iCarly visszavág 2011. Március 22.
22. iMust Have Locker 239 2009. június 27. Kell az a szekrény 2011. Március 12.
23. iTwins 2009. július 11. Ikrek 2011. április 2.
24-25. iFight Shelby Marx 2009. augusztus 8. A Shelby Marx meccs 2010. November 23

 

 

3.évad:2009-2010 

Sorszám Hivatalos epizódcím Hivatalos premier Hivatalos magyar cím Hivatalos magyar premier
1. iThink They Kissed 2009. szeptember 12. Csókolóztatok? 2011. március 19.
2. iCook 2009. szeptember 19. Főzőcske 2011.február 4.
3. iSpeed Date 2009. szeptember 26. Gyors randi 2011. február 11.
4. iCarly Awards 2009. október 3. Az iCarly díjak 2011. március 11.
5. iHave My Principals 2009. október 17. Nekem elveim vannak 2011. január 28.
6. iFind Lewbert's Lost Love 2009. november 14. Megtalálom Lewbert elveszett szerelmét 2011.
7. iMove Out 2009. november 28. Elköltözöm 2011. április 9.
8-9. iQuit iCarly 2009. december 5. Kilépek a csapatból 2011. április 16.
10. iSaved Your Life 2010. január 18. Életmentők 2011.január 10.
11. iWas a Pageant Girl 2010. január 29. Egy feltűnő lány 2011.
12. iEnrage Gibby 2010. február 5. Gibby felbőszül 2010. december 22
13. iSpace Out 2010. március 5. Az űrutazás 2011. január 31.
14. iFix a Popstar 2010. március 19. Sztárcsináló 2011. január 22.
15. iBloop 2010. április 17. Bakiparádé 2011.május 1.
16. iWon't Cancel The Show 2010. május 1. Megváltozik a show 2011.
17. iBelieve in Bigfoot 2009. május 8. Hiszek a jetiben 2011.március 25.
18-19. iPsycho 2010. június 4. Pszicho 2011.április 23.
20. iBeat The Heat 2010. június 26. Legyőzzük a hőséget 2011. április 8.

 

 

 

 

 

4.évad 2010-2011 

Sorszám Hivatalos epizódcím Hivatalos premier Hivatalos magyar cím Hivatalos magyar premier
1. " iGot a Hot Room " 2010. július 30. Az új szoba 2011. Augusztus 1-2011. április. 12. között
2. " iSam mother " 2010. szeptember 11. Sam anyukája 2011. Augusztus 1-2011. Március 12. között
3. " iGet Pranky " 2010. szeptember 25. Vissza kapod Spencer 2011. Augusztus 1-2012. Március 12. között
4. " iSell Penny-Tees " 2010. október 2. Póló biznisz 2011. Augusztus 1-2012. Március 12. között
5. " iDo " 2010. Október 11. Igen 2011. Augusztus 1-2012. Március 12. között
6-7. " iStart a Fanwar " 2010. november 19. Rajongók háborúja 2011. május 21.
8. " iHire on Idiot " 2011. február 12. Egy idiótával együtt 2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
9. " iPity the Nevel " 2011. március 19. Szánalmas vagy Nevel 2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
10. iOMG (part 1) 2011. április 9. Ó istenem 1. rész 2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
11-13. iParty with Victorius 2011. június 11.   2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
14. iLost my Mind (part 2) 2011. Augusztus 3. Elvesztettem az eszem 2. rész 2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
15. iDate Sam & Freddie 2011. Randizott Sam & Freddie 2012. Január 1 és 2012. Augusztus 13 között
16. iCan't Take it 2011.   2012.
17. iLove you 2011. Szeretlek 2012.
18. iStill Psycho 2012   2012.
19. iMeet the First Lady 2012   2012

 

 

 

Sorozatban szereplők adatai:

 

 

Miranda Cosgrove

Miranda Cosgrove Miranda Cosgrove nemzetisége
  • Értékelés
  • tehetség: 90%
  • stílus: 87%
  • szimpátia: 87%

 

 

 

Jennette McCurdy

Jennette McCurdy Jennette McCurdy nemzetisége
  • Értékelés
  • tehetség: 94%
  • stílus: 93%
  • szimpátia: 94%
  • Születési név
  • Jennette Michelle Faye McCurdy
  • Becenév
  • Nettie, Net Net, J-Mac
  • Születési idő
  • 1992. június 26.
  • Születési hely
  • Los Angeles, California, USA
  • Foglalkozás
  • színésznõ, énekesnõ
  • Családi állapot
  • hajadon
  • Partner
  • (nem publikus)
  • Magasság
  • 160 cm
  • Eredeti hajszín
  • szõke
  • Szemszín
  • kék
  • Csillagjegy
  • Rák
  • Linkek
  • IMDB-adatlap
  • Hivatalos weblap
  • Twitter-oldal
  • Starity RSS-csatorna

 

 

 

 

Nathan Kress

Nathan Kress Nathan Kress nemzetisége
  • Értékelés
  • tehetség: 95%
  • stílus: 90%
  • szimpátia: 93%
  • Születési név
  • Nathan Karl Kress
  • Születési idő
  • 1992. november 18.
  • Születési hely
  • Glendale,California,USA
  • Foglalkozás
  • színész
  • Családi állapot
  • nőtlen
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • barna
  • Csillagjegy
  • Skorpió
  • Linkek
  • Starity RSS-csatorna

 

 

 

Jerry Trainor

Jerry Trainor Jerry Trainor nemzetisége
  • Értékelés
  • tehetség: 96%
  • stílus: 92%
  • szimpátia: 92%
  • Születési név
  • Gerald William Trainor
  • Becenév
  • Jerry
  • Születési idő
  • 1977. január 21.
  • Születési hely
  • San Diego,Kalifornia,USA
  • Foglalkozás
  • színész
  • Családi állapot
  • nőtlen
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • barna
  • Csillagjegy
  • Vízöntő
  • Linkek
  • Starity RSS-csatorna